Tanulmányi kirándulás Budapesten

Május 11-én az Ungvári Nemzeti Egyetem három karának hallgatói (Ukrán–Magyar Oktatási Tudományos-Intézet, Nemzetközi Közgazdasági Kapcsolatok, valamint Történelem és Nemzetközi Kapcsolatok) tanulmányi kiránduláson vettek részt. A tanulmányi út Dr. Spenik Sándor, az UMOTI igazgatója kezdeményezésének köszönhetően jött létre.
A rendezvény házigazdája a Magyar Diplomáciai Akadémia volt. A program keretén belül a diákok ellátogathattak a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületébe, ahol a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke, Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya köszöntő beszéddel üdvözölte őket. Ezt követően Dr. Szűcs Ádám Imre főosztályvezető A magyar külügy igazgatás szervezete és a magyar külpolitika prioritásai címmel érdekes és tartalmas előadást tartott. Az előadássorozat záró részét Dr. Manzinger Krisztián, tanszékvezető egyetemi tanár, az MDA oktatójának interaktív órája képezte, amelyen a hallgatók kis csoportokban dolgozhattak, diplomáciai intézményeket képviselhettek, vitatkozhattak, érvelhettek.
A diplomáciai akadémia munkatársai figyelmes házigazdák voltak. Mindent megtettek azért, hogy a diákok és kísérő tanáraik (Talabircsuk Okszana, Nagy Natália, Berta Eleonóra docensek) jól érezzék magukat. A szervezők az előadásokon kívül kulturális programról is gondoskodtak: történelmi séta a Hősök terén és a Budai Várban, látogatás a Parlamentben. A tanulmányi út élményekben gazdag, tapasztalatokban hasznos volt.