Az UNE UMOTI ösztöndíjprogramjának támogatása

Támogatott szervezet neve: Kárpátaljai Magyar Felsőoktatás Fejlesztéséért Jótékonysági Alapítvány
Támogatási szerződés száma: BGA/108/5/2021
Támogatás címe: Az UNE UMOTI ösztöndíjprogramjának támogatása

Az Ungvári Nemzeti (korábban Állami) Egyetemet 1945-ben alapították, besorolását tekintve IV. akkreditációjú, akadémiai szintű felsőoktatási intézmény. Megnyitása óta több mint ötven alkalommal bocsátott ki szakembereket baccalaureusi, és magiszteri diplomával, az egyetemen PhD-képzés is folyik. Az Ungvári Nemzeti Egyetemen 1963 óta folyik magyar nyelv és irodalom-szakos tanárok képzése a Magyar Filológiai Tanszéken. Eddig több mint ezer hallgató szerzett itt magyar nyelv- és irodalom-szakos tanári oklevelet. Az oktató munka mellett a tanszék tanárai 1966 óta tudományos kutatással is foglalkoznak. A magyar filológiai tanszék szoros kapcsolatokat ápol magyarországi és külföldi felsőoktatási intézményekkel, hungarológiai központokkal, tudományos és akadémiai intézményekkel. A tanszék bázisán jött létre 1988-ban az ungvári Hungarológiai Központ. A magyar filológiai képzés mellett 2004-ben megnyitotta kapuit a magyar történelem és európai integráció tanszék, illetve 2008 elején létrejött a fizika-matematikai tanszék. Ennek köszönhetően – az oktatási törvény követelményeinek eleget téve – 2008. szeptember 25-én lehetőség nyílt az egyetem magyar tanszékeit összefogó Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar felavatására. 2013-ban a meglévő 4 szak (magyar nyelv, történelem, matematika, fizika) mellé egy következő is társult – a nemzetközi kapcsolatok, politológia, szakfordítás. 2019-től beindult a képzés a magyar nyelv (mint idegen nyelv) és angol nyelv szakos képzés. 2018-tól a kar új néven – Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet – működik tovább. A szaktantárgyakat 47 oktatótanár adja elő, közülük négyen a tudományok nagydoktorai, professzorok, 20-an a tudományok kandidátusai, docensek, 20 adjunktus, tanársegéd, illetve asszisztens.

Az Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetben magyar nyelv és irodalom (magyar nyelv, mint idegen nyelv + angol nyelv), történelem, fizika és matematika szakos tanárképzés folyik elsősorban a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák részére. Emellett a matematika, a fizika szakos hallgatók informatika, illetve tudományos szakirányokban is képezhetik magukat, a nemzetközi kapcsolatok szakirány pedig egészen új távlatokat nyitott meg. Minden tanszéken van aspirantúra (PhD-képzés), ahová a legjobb végzősöket vesszük fel. Nemzeti egyetemünkön, így a magyar karon is a nappali tagozatos alapképzés négyéves (BsC), a levelezői tagozaton pedig öt éves. Egységesítésre került sor a magiszteri képzés időtartamában is, amely mind a humán, mint pedig a természettudományi szakokon másfél esztendő. A nemzeti egyetem minden kara, így intézetünk is a bolognai rendszer szerint kredit-modul rendszerben dolgozik. A hallgatók évfolyam- és szakdolgozatokat, mester fokozatú diplomamunkákat írnak. Részt vesznek a tanszékek hallgatói önkormányzati munkájában, tudományos előadásokat tartanak a tudományos diákköri konferenciákon.

Az egyre inkább begyűrűző gazdasági válság miatt az államilag finanszírozott ösztöndíjas helyek száma is drasztikusan megcsappant. Ennek összefüggéseiben (a diáklétszám csökkenése miatt) csökkennek a rendelkezésre álló tanári állások száma is. Az elmúlt években megfogalmazott egyik fő célunk az ukrajnai magyarság alapvető célja az ukrajnai magyar értelmiség legképzettebb rétegének itthon tartása, amelynek egyik fő eszköze a tudományos kutatás intézményesítése és az esélyegyenlőség biztosítása a kutatóintézetekben. Ehhez szükség lenne a már meglévő kutatócsoportok felkarolására, illetve új kapcsolatok kialakítására mind az anyaországban, mind pedig a szomszédos régiókban egyaránt. Az ukrajnai állami finanszírozású kutatóintézetekben hagyományaink továbbvitele érdekében biztosítani kell a magyar vonatkozású témák, számunkra fontos térségek stb. kutatásának lehetőségét. Az egyetemi tudományos tevékenység támogatására az elmúlt években számos programot sikerült elindítanunk, aminek köszönhetően jelentős fejlődést sikerült generálni a tudományos kutatások, illetve ehhez kapcsolódó publikációs tevékenység terén.

A jóváhagyott támogatást a Kárpátaljai Magyar Felsőoktatás Fejlesztéséért Jótékonysági Alapítvány a benyújtott költségvetésnek megfelelően használta fel, amelyek tanári és adminisztratív személyzet ösztöndíjazására kerültek felhasználásra.

A program révén 96 tételben került sor 51 tanár és adminisztratív munkatárs számára tudományos kutatási ösztöndíj folyósítására.

A programról a UNE UMOTI Tudományos Tanácsának ülésén számoltunk be két alkalommal (a kifizetéseket követően).