Működési költségek és ösztöndíjprogramok 2024

Támogatott szervezet neve: Kárpátaljai Magyar Felsőoktatás Fejlesztéséért Jótékonysági Alapítvány
Támogatási szerződés száma: BGA/127/4 /2024. év
Támogatás címe: Az UNE UMOTI működési költségeinek és ösztöndíprogramjainak támogatása

Az Ungvári Nemzeti (korábban Állami) Egyetemet 1945-ben alapították, besorolását tekintve IV. akkreditációjú, akadémiai szintű felsőoktatási intézmény. Megnyitása óta több mint ötven alkalommal bocsátott ki szakembereket baccalaureusi, és magiszteri diplomával, az egyetemen PhD-képzés is folyik. Az Ungvári Nemzeti Egyetemen 1963 óta (azaz 2023-ban 60 esztendeje) folyik magyar nyelv és irodalom-szakos tanárok képzése a Magyar Filológiai Tanszéken. Eddig több mint ezer hallgató szerzett itt magyar nyelv- és irodalom-szakos tanári oklevelet. Az oktató munka mellett a tanszék tanárai 1966 óta tudományos kutatással is foglalkoznak. A magyar filológiai tanszék szoros kapcsolatokat ápol magyarországi és külföldi felsőoktatási intézményekkel, hungarológiai központokkal, tudományos és akadémiai intézményekkel. A tanszék bázisán jött létre 1988-ban az ungvári Hungarológiai Központ. A magyar filológiai képzés mellett 2004-ben megnyitotta kapuit a magyar történelem és európai integráció tanszék, illetve 2008 elején létrejött a fizika-matematikai tanszék. Ennek köszönhetően – az oktatási törvény követelményeinek eleget téve – 2008. szeptember 25-én lehetőség nyílt az egyetem magyar tanszékeit összefogó Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar felavatására. 2013-ban a meglévő 4 szak (magyar nyelv, történelem, matematika, fizika) mellé egy következő is társult – a nemzetközi kapcsolatok, politológia, szakfordítás. 2019-től beindult a képzés a magyar nyelv (mint idegen nyelv) és angol nyelv szakos képzés. 2018-tól a kar új néven – Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet – működik tovább.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetben a 2023-2024-ös tanévben a baccalaureus, illetve a magiszteri szakos képzés az alábbi szakokon zajlott: magyar nyelv és irodalom (tanár), magyar nyelv, mint idegen nyelv + angol nyelv, történelem és társadalomismeret (tanár), fizika (tanár), matematika (tanár), a nemzetközi kapcsolatok (országismeret), számítógépes tudományok szakirányban zajlik. A diákok létszáma a 2024-es évben 240 fő volt. Minden tanszéken van aspirantúra (PhD-képzés), ahová a legjobb végzősöket vesszük fel. Nemzeti egyetemünkön, így a magyar karon is a nappali tagozatos alapképzés négyéves (BsC), a levelezői tagozaton pedig öt éves. Egységesítésre került sor a magiszteri képzés időtartamában is, amely mind a humán, mint pedig a természettudományi szakokon másfél esztendő. A nemzeti egyetem minden kara, így intézetünk is a bolognai rendszer szerint kredit-modul rendszerben dolgozik. A hallgatók évfolyam- és szakdolgozatokat, mester fokozatú diplomamunkákat írnak. Részt vesznek a tanszékek hallgatói önkormányzati munkájában, tudományos előadásokat tartanak a tudományos diákköri konferenciákon.

Az elmúlt években megfogalmazott egyik fő célunk az ukrajnai magyarság alapvető célja az ukrajnai magyar értelmiség legképzettebb rétegének itthon tartása, amelynek egyik fő eszköze a tudományos kutatás intézményesítése és az esélyegyenlőség biztosítása a kutatóintézetekben. Ehhez szükség lenne a már meglévő kutatócsoportok felkarolására, illetve új kapcsolatok kialakítására mind az anyaországban, mind pedig a szomszédos régiókban egyaránt. Az ukrajnai állami finanszírozású kutatóintézetekben hagyományaink továbbvitele érdekében biztosítani kell a magyar vonatkozású témák, számunkra fontos térségek stb. kutatásának lehetőségét. Az egyetemi tudományos tevékenység támogatására az elmúlt években számos programot sikerült elindítanunk, aminek köszönhetően jelentős fejlődést sikerült generálni a tudományos kutatások, illetve ehhez kapcsolódó publikációs tevékenység terén. Ugyancsak nem lehet közömbös számunkra, hogy mekkora diákkontingenssel vágnak neki a kárpátaljai magyar felsőoktatási intézmények egy-egy tanévnek.

Az Ungvári Nemzeti Egyetemen vegyes finanszírozási rendszer működik, amely értelmében vannak állami ösztöndíjas és költségtérítéses (szerződéses) helyek. Az elmúlt években a csökkenő ösztöndíjszám volt a meghatározó, már nem csupán az első, hanem a felső tagozatos diákok is tandíjat fizetnek. Jelenleg közel 150 hallgatónk tanul költségtérítéses képzésen.

Az egyre inkább begyűrűző gazdasági válság, illetve a meglévő ösztöndíjas helyek országos és intézményközi versenyeztetése miatt az államilag finanszírozott ösztöndíjas helyek száma az utóbbi években drasztikusan megcsappant. Ennek összefüggéseiben (a diáklétszám csökkenése miatt) csökken a rendelkezésre álló tanári állások száma is. Ennek ellensúlyozására került megfogalmazásra az a nemzetpolitikai döntés, hogy a tanulmányaikat megkezdő, 1. évfolyamos (baccalaureus és magiszteri) hallgatók számára tandíj-visszatérítésre kerül sor, amely lehetőséget biztosított arra, hogy a diákok más, magyar állami támogatású felsőoktatási intézményekhez hasonló feltételekkel kezdessék meg tanulmányaikat. Diákjaink családjaink számára, amelyek többnyire falusi környezetben élnek még a szemeszterekre bontott tandíj befizetése is nagy anyagi nehézséget jelent, különösen most, a háborús időszakban.

A személyi kiadások mellett jelentős figyelmet fordítunk az UNE UMOTI különböző eseményeinek, programjainak megvalósítására. Már második éve zajlik az egyetem hőszigetelési programjának a megvalósítása (külső szigetelés, nyílászárók cseréje). Ezek kapcsán több tantermben, illetve a Bercsényi Miklós Könyvtárban felújítási (vakolás, festés, szerelési munkálatok, padlócsere) kellett megoldani, amelyek a program révén valósultak meg.

Emellett fontos szerepet szántunk a meglévő anyagi-műszaki bázis fenntartásának (sikerült felújítani, illetve lecserélni a különböző tanszékeken, laboratóriumokban lévő technikai eszközöket), könyveket/jegyzeteket adtunk ki, illetve számos informatikai/webfejlesztést hajtottunk végre. Mivel fontos a felvételi kampány, új eszközök (szóróanyagok, illetve FB és Youtube-reklámok révén is népszerűsítettük az egyetemen zajló magyar nyelvű oktatást.

A jóváhagyott támogatást a KMFFJA a benyújtott költségvetésnek megfelelően használta fel. Ennek eredményeként: a támogatási programnak köszönhetően sikerült megtartani a tanári/tanársegédi, illetve adminisztratív munkatársak többségét, s ezáltal biztosítani a folytonosságot az oktatási folyamatokban. A projekt anyagi hátterét a Nemzeti Jelentőségű Intézmények program pályázati forrásai révén biztosítottuk. Emellett a diákok számára is sikerült biztosítani az időközben összegszerűen megnőtt tandíjak időben való visszatérítését. Összességében közel 48 tanár és adminisztratív munkatárs, 107 diák részesült közvetlenül a támogatásokból, közvetve pedig az intézet 350 fős kollektívája.

A projekt időtartama: 2024. január 1. – december 31.
A projekt megvalósulásáról az UNE UMOTI Tudományos Tanácsának ülésén számoltunk be két alkalommal.
Ezúton köszönjük Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását.