Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese 2023. június 8-án hivatalos látogatást tett Kárpátalján, ez alkalomból felkereste az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetétét is.
Látogatása során a miniszterhelyettes előadást tartott a magyar-ukrán kapcsolatokról. Előadását az egyetem diákjai nagy érdeklődéssel hallgatták, számost kérdést tettek fel.
Miniszterhelyettes úr megbeszélést folytatott továbbá intézetünk vezetőjével is. Spenik Sándor igazgató köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és személyesen Magyar Leventeének is, azért a támogatásért, amelyet Magyarország biztosít az UMOTI diákjai és oktatói számára.
Magyar Levente hangsúlyozta, a külhoni magyarság támogatása mindig is a magyar kormány prioritását élvezi és személyesen is mindent megtesz, hogy ezekben a nehéz időkben továbbra is segítsék az intézet tudományos-oktatói tevékenységét.
A találkozón részt vett Pacsay-Tomassich Orsolya a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke, Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, ukrán részről Csubirko Volodimir, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke.