A magyar költészet napja a Hungarológiai Központban

A Hungarológiai Központ és az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének Diákönkormányzata közösen méltatta a magyar költészet napját 2024. április 11-én. A rendezvény elején Berta Eleonóra, a Hungarológiai Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta: a magyar költészetet ismerni és értékelni kell.

A köszöntő után Danicsku Annabella, elsős magyar-angol filológia szakos hallgató előadásában József Attila: Ars poetica című versét hallhattuk. Ezután Kovács Emília, magyar filológus diák tartott előadást a magyar költészet napjáról, valamint irodalmunk egyik legismertebb költőjéről, József Attiláról. Az esemény hátralévő részében az intézet diákjai adták elő legkedvesebb verseiket: az elsős magyar-angol filológus, Marinka Dominika József Attila: Mama című költeményét, Szlucky Eleonóra, harmadéves magyar filológus hallgató a Tiszta szívvel, valamint Karinthy Frigyes: Halott című versét adta elő, Kovács Emília pedig Weöres Sándor költeményét, Az éjszaka csodái című verset szavalta el. Őt Tihor Kamilla, másodéves magyar-angol szakos diák követte, aki Ady Endre: Párisban járt az Ősz című költeményét adta elő.

A rendezvényt a Hungarológiai Központ igazgatója zárta, elmondta: nagyon reméli, az idei eseménnyel hagyományt teremtettek és jövőre ugyanekkor és ugyanitt újra találkoznak majd a versszerető közönséggel.

Kovács Emília